Ovis volam, olyan 4-5 éves lehettem, mikor egyik napról a másikra elköltöztünk.

Tisztán emlékszem: volt egy kebelbarátnőm, kiskorú H. Tímea (eskü így hívták), Druszám.

Nagyon-nagyon szeretett, és szerintem én is őt. Együtt jártunk oviba, ovi után együtt mentünk a tornaedzésre, utána meg a játszótérre. Mindig együtt voltunk, amire csak emlékszem. Az a világ, amit beláthattunk, a kettőnké volt, csak mi voltunk egymásnak mindig, onnantól, hogy anyukánk leadott az oviba, amíg értünk jöttek. Sőt, még azon is túl.

Emlékszem, egyszer berendelték anyukámat, mert elloptam az oviból egy fröccsöntött gepárdot.

Pedig én csak H. Timit akartam hazavinni, az együtt töltött időt akartam valahogy átmenteni addig, míg nem lesz másnap.

És egyszer csak elköltöztünk.

Csak úgy.

Volt időm elköszönni H. Timitől, anyukám a játszótérre vitt, és én akkor már tudtam. Vigaszdíjként kaptam egy moncsicsit, amit már nagyon-nagyon régóta akartam.

Odamentem a hintához, és hintáztunk H. Timivel. És akkor én megmondtam.

Hogy vége. Hogy nincs többé ovi, se torna, se gepárd. De van egy moncsicsim! És ő is megsimogathatja. És nagyon, de nagyon fájt a szívem.

H. Timi elkérte a moncsicsit és furcsán eltorzult az arca, erre nagyon emlékszem.

Fogta a moncsicsimet, és teljes erővel nyomta, betörte az arcát, aztán visszaadta azzal, hogy szia!

Ennyi volt. Ja nem, még lökött egyet a hintán, alig tudtam elugrani.

Érdekes, hogy a korral nem változik semmi. Vagy te töröd szét a moncsicsit, vagy te vagy a moncsicsi.

Pedig a moncsicsi-harcban csak vesztesek vannak.

Egy feljegyzés keveredett elő valahonnan, megsárgult papíron fújta a szél az udvarunkba:

„Egyszer volt, hol nem volt, valahol messze-messze a páneurópai pikniktől:

Hergengócia királya képszámlálást rendelt el.

A válaszadás önkéntesen kötelező volt, finom noszogatásként pénzbüntetést kilátásba helyezve a húzodozó alattvalóknak.

Nyilatkozott hát mindenki becsülettel, névvel vállalva buzgón válaszolt személyes és annál is személyesebb kérdésekre.

Digitális papírra vésve mindazt, hogy milyen és hány képet birtokol, éppúgy, mint azt, hogy mely képek előtt imádkozik, van-e és milyen képzavara, képes-e bizonyos dolgokra, és ha nem, miért nem.

Hergengócia lakossága kötelességtudóan osztotta meg hőn szeretett uralkodójával mindezt, nem csak saját magáról, de kiskorú gyermekeiről is.

Teltek-múltak a hetek, a képszavazást kiértékelték.

Kapott is minden alattvaló egy névre szóló köszönőlevelet tértivevénnyel – az uralkodó nem volt rest, küldött ilyen gazsulát a gyermekeknek is, volt abban még kakasos nyalóka is. Meg egy kód: SC - 4623.

Minden levélben más.

Teltek-múltak a hetek ismét, majd újabb levél érkezett, kis felvarrót takart a boríték, rajta a korábban már megkapott kódszámmal. Hergengócia uralkodója szívhez szóló levélben kérte, viseljék az alattvalók, ki-ki a saját kódját, a sötétben bujkáló ellenségtől csakis így menekedhet a királyság.

Hordták hát az alattvalók büszkén, hiszen a király az ő segítségükkel tartja távol a gonoszt, ezen a kis felvarrón igazán ne múljon a győzelem!”

A történet feljegyzése itt abbamaradt.

Őszintén remélem, hogy feljegyzője - legyen most bárhol -  egy csodaszép házban éldegél, melynek homlokzatán ott látható az SC - 4623-as szám.

Rettegünk. Nulla huszonnégyben, most már évek óta.

Talán még sosem volt ekkora választék a rettegnivalókból, külön piac épült rá, és a kínálat még mindig csak lábujjhegyen nyújtózva pipiskedik, hogy felérje a kereslet szintjét.

Mert rettegni kell, muszáj, érdemes, előrelátó, felelősségteljes és nem utolsó sorban szórakoztató.

Míg rettegünk, nem kell gondolni sehová sem tartó tyúxaros életünkre, nem kell célokat kitűzni, nem kell kérdéseket feltenni és válaszokat találni, nem kell, hogy értelmet találjunk a létezésünknek.

Kéjes borzongással ugrunk fejest nap mint nap a borzalmas gondolatok tengermélyére, reménykedve, hogy nincs ott egy szikla, ami azonnal véget vetne rettegésünknek, mert jobb félni...

És annyi mindentől lehet:

• a vírustól
• az oltástól
• a bezártságtól
• a korlátozásoktól
• attól, hogy miért nincsenek korlátozások
• hogy megmarad-e a munkahelyünk, cégünk, életszínvonalunk
• hogy összeomlik-e a gazdaság, vagy csak ellopják
• hogy miből fogunk megélni
• hogy megfertőzünk másokat
• hogy minket fertőznek meg
• a mellékhatásoktól
• a mentális hatásoktól
• a mentális mellékhatásoktól
• a mentális mellékhatások hosszú távú hatásaitól
• attól, hogy mindenki megőrült…

Pedig csak mi fogunk lassan.

Karácsony 2021.

Jézusom! Neked mennyivel könnyebb volt, megszülettél, oszt minden ok, te voltál az ajándék. (most tekintsünk el a végkifejlettől)

De nekem, így 2000 plusz valahány évvel később már nem ilyen egyszerű.

Adott egy bőven és egy kezdődően kamasz leánygyermek, plusz egy latinos vérmérséklettel és hangerővel megáldott férj, aki pont a karácsonyestét érzi alkalmasnak arra, hogy megtekintse a nagyobbik lányunk jegyeit a Krétán, (igen, ordíít) meg ugye idsanyám.

Ez az alap.

A feltét pedig:

Egy kvázi kettéharapott kutya, egy, amelyik kettéharapta, és egy plusz, kölcsönbe. Meg a macska, de azzal semmi gond, csak iccaka kell párszor kiengedni, én meg úgyse szeretek aludni.

Meg persze én, amint tripla leszúrt Rittberegerekkel próbálom mindet felváltva hugyoztatni.

Kacsa sül, pároltkápi is, ami ugyan fehér, mert lila nem volt, de volt cékla, meg vörösbor, az is jó lesz, úgyis férj főz, mert én már az első randinál leszögeztem, hogy engem vacsizni kell vinni. Azért a krumplit megpucoltam.

Lakás kinyal, mert lehet, hogy a Jézuska bratyizik az ÁNTSZ-szel, ki tudja manapság, ki-kivel van jóban. Fa okés, (idén kék helyett piros-fehér fényben ragyog - uram a DM-es piros körömlakkommal festegette át az égőket, de psszt, ez titok) együtt díszítve a lányokkal, mert amúgyis tudják, hogy a Jézuskának sok a dolga és nem ér rá mindenre, meg legalább egy közös program.

Vacsi done, (különösebb gond nélkül, mert a kacsát mind szeretjük holtáiglan, aztán meg főleg.)

Ajándékbontás!

Könyörgöm: mi a bánatért írják rá egy társasra, hogy 10 éves kortól, mikor 3 felnőtt sem tudja végigolvasni és értelmezni a 10 oldalas játékszabályt???

10 oldal!! Ennyi egy lakáshitel-szerződés! Ügyvéddel, magyarázattal!

Jó, ott nem iszunk közben, de ez akkor is durva.

Holnap újra nekifutunk. (Lehet, hogy csak nem karácsony-kompatibilis)

 Vagy hiába a piros körömlakk, mégiscsak ott leszünk a Kékfényben. �

Lassan egy éve nyomjuk a (Co)vidám hétköznapokat, fél éve meg a Home Office 2.0-át, aminél már csak egy kicsit kell még kitartani, maximum pár hét, és abból is eltelt már majd 6 hónap, szóval minden remek, most ez van, de fogunk mi még összeülni, bréjnsztormingolni, meg a teraszon közösen kávézni, de főleg 18.00-kor befejezni a munkanapot, ami valahogy sosem akar összejönni itt a nagy otthoni láblógatásban.

Kicsit félek is tőle, milyen lesz, ha egyszer csak kitárul a nagyvilág - helyett a kertkapu, és végre szabaddá válik az út a munkahelyre hajnali fél 7-kor, mert később már esélytelen bejutni Budakesziről a Citybe.

Bezötyögök majd vidáman, a 22-es busz ablakára tapadva, magamba szívom a látványt, meg a szabadság illatát a maszk alatt, némi átszállással berobbanok a hangulatos budai villába, nyakába borulok az első kollégának, mert sanszosan kilesz a tüdőm ennyi sporttól éhgyomorra.

Utána mind összegyűlünk és hétindító gyanánt elmeséljük, kivel mi történt, mióta nem láttuk egymást…

Pontosan egyetlen perc múlva pedig fejest ugrunk a tennivalókba, gyorsan és hatékonyan abszolváljuk nemcsak az aznapi, de a 2023-as feladatok jó részét is, hiszen nem lesz VPN-hiba, kaszálás, elromlott autó, futár érkezése, éhes, vagy csak simán kamasz kölök, töröttlábú házastárs, tüzelő, vagy autóelcsapott házikedvenc, szaporán fosó családtag, digitális oktatás, csakis és kizárólag az alkotó tevékenység!

Arra az egészen valószínűtlen esetre - de ha mégis, akkor is csak pár hét - ha a fentiek még egy darabig nem válnának valósággá: mindenkinek bivalyerős immunrendszert, és olyan acélidegeket kívánok, amilyen egyedül Chuck Norrisnak volt – a pandémia előtt.

Hősünk a fárasztó munkanap után zsibbadtan bámulta a Börnáut. c. egész estés premierfilmet a Kekszflixen.

Néha gépiesen lepöckölt egy szöszt hónaljban kissé már feszes tréningnacijáról, majd alányúlva megsimította kocsonyás állagú hasát.

Utána menetrendszerűen mindig húzott egy nagyot az „Együttkibírjuk” márkájú spirituszból.

Hirtelen elsötétült a képernyő, majd ragyogó-izzó vörösre váltott.

Némi dulakodás hallatszott a készülékből, aztán a képernyő cseppfolyóssá vált, és egy alak kezdett kifelé türemkedni igen határozottan. Néhány keresetlen szó is hallatszott – valaki mintha az I'll be back-et hajtogatta volna szenvtelen géphangon a háttérben -  majd hatalmas cuppanás… és ott állt hősünk előtt egy egészen igazi tündér!

Megrázta magát, lesöpörte válláról a cseppfolyós üvegmaradványokat és aprócska varázspálcájával gyorsan megigazította égszínkék frufruját.

• Megjöttem! – kiáltott vidáman. – Látom, tökre kivagy. Kívánhatsz valamit, teljesítem!

Emberünk gyorsan lenyelte a kortyot, agyában veszettül pörögtek a kerekek.

A tündér közben lehuppant a kanapéra és töltött magának a spirituszból. Húzóra legurította, majd aprócska lábával türelmetlenül topogni kezdett.

-Figyelj, nem érek rá sokáig, kva sokan vannak kibukva, csak válassz bármit! Mi legyen? Pénz? Kocsi? Palota? Egy perc és idevarázsolom, csak dönts!

Hősünk erre felpattant a kanapéról, nyakánál fogva megragadta a tündért és lendületből visszabacta a TV-be. Ordításától azóta is visszhangzik a környék:

• Bejössz bazmeg kopogás nélkül, megiszod a piámat és még egy kva maszk sincs rajtad????

https://telex.hu/tech/2021/02/22/kribi-hercleon-alsonadrag-mosas

Lányok, asszonyok!

Itt a megváltás! Az új, öntisztuló alsónadrág igazi hiánypótló termék a piacon! (?)

Soha többet szennyestartó tetejére pakolt gatyadömping, sehol egy szétszórt, csomóba gyűrt alsónadrág a nappali közepén, ohne rojtos-lukas alsóktól roskadozó ruhaszárító vagy túlcsorduló szárítógép!

A megoldás végre elérhető! Egyetlen darab a „világ legtisztább alsónacijából”, és egy életre letudtuk a gürcölést!

Sehol kellemetlen szag, sehol mosás-vasalás, mindössze egy profán libbentés, és az alsónemű iccaka kirúgja magá(ból) a szagokat.

Ha kettőt veszel, az mondjuk napi két libbentés, de szerintem ez belefér még egy túlhajszolt, dolgozó családanyának is.

Már csak az a kérdés, kell-e ez nekünk.? Már úgy családilag.

Mit gondoltok?

Kedves barátném – tán nevezhetem annak, hiszen mielőtt még beköszöntött a Covid19, már rég elsodort minket egymástól a gyerek-cunami – rámírt, hogy egy innovatív termékről valamiért (?) én jutottam eszébe és szívesen olvasná véleményemet a témáról.

Hát nesztek!

Az ominózus termék egy letölthető applikáció, mellyel számítógépes játékot játszhat bárki, akinek van hüvelye. Illetve..., ha jobban belegondolok, ez sem előfeltétel. �

Lényeg, hogy az intimtorna motiválásaképp született a gondolat, ami amúgy nem hülyeség szerintem, hiszen  - tekintve Norbi guru észrevételét, miszerint a nők ott baccák el, hogy ellés után pusztán igénytelenségből elhíznak, mint a disznó, és döngő lépteik hallatán a hálóból legott világgá fut gyermekük apja – eme applikációt szorgosan használva legalább magabiztosan utánarikkanthatnak az amúgy szintén nem matyóhímzés párjuknak, hogy aszongya: „Ne menekülj szívem, játsszuk le a meccset inkább gépen! Megvan még a joystick-od?”

Ha ne adj isten, az már nem működik, hát... a ház ura is játszhat az aplikációval!

Már csak egy kérdésem van: ez a termék akkor most végül is gendersemleges, vagy uniszex??

Vagy ez majd a marketingen múlik?

Állat márpedig kell.  Felelősségtudatra nevel, gondoskodni tanít, (mármint téged, mint szülőt, ne dőlj be annak a tévhitnek, hogy majd a gyerekedet is) örömet és szeretetet hoz ebbe az elbaszott világba, feledteti velünk embertársaink kisstílű geciségeit.

Szóval az állat olyan alapvető kelléke egy boldog családi otthonnak, mint a Tindernek a match-jel.

Ha ezeket az alapvető igazságokat beláttad és sikerült is beszerezned mentésből, nem várt alomból vagy drága pénzért az új családtagot, rájössz, hogy az életed oly módon lép szintet, ami előbb utóbb addikcióhoz vezet, és végül azt veszed észre, hogy több az állat körülötted, mint az ember. Mondjuk ez mindenhol így van.  De ez azért más.

Ahogy telik az idő, megvilágosodsz, hogy így, ilyen önzetlenül soha senki sem fog szeretni, és érzed, hogy te is a fél karodat adnád a szőrös, vagy kevésbé szőrös jószágért. Ami így is lesz, ha éjszaka jut eszedbe, hogy elfelejtettél neki tápot venni.

Jómagam egy féléves labrador, egy macska és egy szobanövény zsebtacskó, Fifike boldog gazdájaként már jó ideje enyhe szánalommal tekintek a szabványtetkókkal villogókra, hiszen az én végtagjaim gyönyörű, egyedi ábrákkal csíkozottak, melyek valódi, örökérvényű vérszerződéssel fűznek össze szívem szőrös választottjaival.

És az az illat! Az otthon eszenciája hiányzik azokból a kecókból, ahol nem facsarja az ember orrát az ázott szőrszag mindent átitató illat-orgiája!

Kedves, összetartó erőt, hajlékonyságot és kitartást fejlesztő program a mindennapi kerti xarszedés is, mások meg mi pénzt kifizetnek, holmi személyi edzőkre…

Mindent egybevetve: én már jó ideje továbbgörgetem az olyan bútorhiredetéseket, amik úgy kezdődnek: „Kisállat és dohányfüstmentes lakásból”

Hát van ezeknek életük? �