Egy feljegyzés keveredett elő valahonnan, megsárgult papíron fújta a szél az udvarunkba:

„Egyszer volt, hol nem volt, valahol messze-messze a páneurópai pikniktől:

Hergengócia királya képszámlálást rendelt el.

A válaszadás önkéntesen kötelező volt, finom noszogatásként pénzbüntetést kilátásba helyezve a húzodozó alattvalóknak.

Nyilatkozott hát mindenki becsülettel, névvel vállalva buzgón válaszolt személyes és annál is személyesebb kérdésekre.

Digitális papírra vésve mindazt, hogy milyen és hány képet birtokol, éppúgy, mint azt, hogy mely képek előtt imádkozik, van-e és milyen képzavara, képes-e bizonyos dolgokra, és ha nem, miért nem.

Hergengócia lakossága kötelességtudóan osztotta meg hőn szeretett uralkodójával mindezt, nem csak saját magáról, de kiskorú gyermekeiről is.

Teltek-múltak a hetek, a képszavazást kiértékelték.

Kapott is minden alattvaló egy névre szóló köszönőlevelet tértivevénnyel – az uralkodó nem volt rest, küldött ilyen gazsulát a gyermekeknek is, volt abban még kakasos nyalóka is. Meg egy kód: SC - 4623.

Minden levélben más.

Teltek-múltak a hetek ismét, majd újabb levél érkezett, kis felvarrót takart a boríték, rajta a korábban már megkapott kódszámmal. Hergengócia uralkodója szívhez szóló levélben kérte, viseljék az alattvalók, ki-ki a saját kódját, a sötétben bujkáló ellenségtől csakis így menekedhet a királyság.

Hordták hát az alattvalók büszkén, hiszen a király az ő segítségükkel tartja távol a gonoszt, ezen a kis felvarrón igazán ne múljon a győzelem!”

A történet feljegyzése itt abbamaradt.

Őszintén remélem, hogy feljegyzője - legyen most bárhol -  egy csodaszép házban éldegél, melynek homlokzatán ott látható az SC - 4623-as szám.