Tegnap arra ébredtem, hogy a leköltözött a Mennyország.
Ide biza, a Földre.
Fehér köntösben, puhán-frissen, jó illatúan, szikrázón. Ha jobban belegondolok, egy kis kékes árnyalata is volt, amolyan földöntúli, stílusosan.
Nyugalmat árasztott, és ahogy belenéztem, bele a közepébe, olyan csendes volt, olyan békés, hogy úgy éreztem: soha többé sehová. Minek? Ilyen úgysem lesz.
Nagy pelyhekben hullott, ha kidugtam a nyelvem, elolvadt a kávén. Megült a fák ágain, fura-szép kis sipkák alatt bólogattak a gallyak...
És akkor, ott, rájöttem!
Kurvára leszakad a kitekerve hagyott árnyékoló a kibaszott hótól!