Egyszer régen, nagyon régen,
Démon voltam,
Igazán, egészen!
Vörös démon, fekete ruhában,
Fél Budapest bomlott utánam.
Vörös démon, fekete ruhában,
Hastájon villanó vörös hennamintával.
Feketén csillanó sarkakon billegve,
enyém volt nap, éj, s a szétfolyó este.

A démon még itt van!
Akár réges-régen,
Bár már alig látom, inkább csak érzem.
Több is van belőle, egyre csak gyűlnek,
Fejemben esténként nyersen hegedülnek.

Leszek-e karmester?
Démonból díva?
Bár tudnám, mi az,
Mi nékem ott fönt van megírva...
Rendet hogyan vágjak? Törjek tán hegedűt?
Jön-e jobb utána?
Vagy énem elmerül?

Ha el is merül tán, felbukkan majd újra!
Mint fuldokló vércse, csapok le az újra.
Ha oda a biztos, mi tart majd egészben?
Démonok nélkül,
Dermesztő hidegben.
Nem vész-e oda, az, aki vagyok?
Vagy egy dívát is követnek démonok?