Amíg lakásban laksz, minden vágyad egy kertes ház. Legalábbis nekem, de mondják.

És az álmok néha megvalósulnak!

Alábbi szösszenetben az álmok és a valóság közt tátongó hihetetlen szakadékról elmélkedem, hogy segítsek pro-kontra listát felállítani azoknak, akik még csak álmodoznak, azzal az önző hátsó szándékkal, hogy talán így majd nekem gördülékenyebb lesz a bejárás.

Nézzük hát a tévhiteket, melyek a kertes ház birtoklásának idilli romantikájába csempészik a realitás érdes göröngyeit.

 Álom: végre külön szobájuk lesz a gyerekeknek és így majd kevesebbet tépik egymást!

Realitás: a kisebbik félni fog egyedül a szobájában (akkor is, ha már 46 éves) és innentől veled alszik, a nagyobbik szobájából pedig elviselhetetlen szag árad, és minden ajtónyitáskor szennyes ruhahalmok borulnak ki a folyosóra. Őt amúgy többé nem is nagyon fogod látni, csak ha éhes, vagy zsebpénzt kér.

Álom: végre mindennek lesz helye!

Realitás: nincs akkora ház, ahol ne lehetne egyetlen perc alatt akkora kuplerájt csinálni, hogy foltokban se látsszon ki a padló.

Álom: végre lesz kertecském, ahol a barátokkal vidám grillezéssel-tivornyázással üthetjük agyon a hétvégéket.

Realitás: a barátoknak rohadt messze van a ház, noway, hogy meglátogassanak, hiszen valahogy haza is kell jutni, nehogymá’ egy sört ne ihassanak meg.

Álom: végre rendet tarthatok, és a csillogó padlóról eszünk, ha nincs kedvünk kispolgári módon az asztalnál étkezni. Apropó! végre lesz asztal!

Realitás: a legalaposabban végig nyalt házban is mindig találsz egy faroktalan, kivájt szemű gyíktetemet a kanapé alatt, és a büdösbogarakat név szerint köszöntöd reggelente. Az étkezőasztalhoz pedig soha senki sem ül le étkezési szándékkal, ellenben eszményi felület az "éppen nem érek rá a helyére tenni" - dolgok gyűjtésére.

Álom: végre enyém lehet a legszebb kert!

Realitás: a te füved az összes szomszédénál gyorsabban nő, (minimum a heti két fűnyírás) kivéve a bal oldalit, ahol térdig ér a parlagfű. Viszont látszatra hiába nem fér el a kertedben több növény, mindig találsz majd egy zugot az akciós latin nevű izének, amit nem lehetett otthagyni a kertészetben, mert olyan jól mutatna a lonc és a viprona orealis között.

Álom: a gyerekek végre többet lehetnek a jó levegőn, kacagva játszadoznak majd a pázsiton, míg te nyugiban szürcsölöd a kávédat a teraszon.

Realitás: a gyerekek maximum azért dugják ki az orrukat a kertbe, hogy sértődötten érdeklődjenek, vajon hajlandó vagy-e végre valami kaját csinálni nekik. Úgy naponta nyolcszor, mert hát a jó levegő…

Álom. végre nem kell ablakot mosni, csak szökőévente, hiszen úgysem látja senki.

Realitás: kell. Különben a nappaliból nem tudod beazonosítani, melyik állatra kell ráordítanod, hogy fejezze be a muskátlik kifötrését, vagy azonnal hagyja abba a teraszra rondítást.

Álom: ott végre csend és nyugalom lesz, mikor hazavonszolod a napi stressztől és hangzavartól rojtosra szaggatott idegrendszeredet. Senki sem fúr, vés, kalapál, ordít, zenél, üstdobol…

Realitás: De. Plusz a fűnyíró és a flex.

 Mégis...., ha egyszer kertes házad lesz, soha, de soha nem mennél vissza többé egy dobozba.

Még akkor sem, ha végre egyszer sikerülne hajnali 7 előtt elérned a buszt és így elkerülve a dugót, végre egyszer időben érkeznél a városba.

Mert a kertes ház: Otthon. Legalábbis nekem.