Az úgy volt, hogy jött ez a koronás apokalipszis, és egyik napról a másikra felfordult a világ.

Az emberek több pártra szakadtak.

Voltak, akik elveszítették a megélhetésüket.

Voltak, akik az idegösszeomlás szélén táncolva próbáltak megfelelni a rájuk szakadt párhuzamos szerepeknek: dolgoztak, gyerekekre vigyáztak, vitték a háztartást, számos felületen próbálták követni és koordinálni a digitális oktatás forradalmát, gondoskodni az állatokról, közben feleségnek, anyának és tanárnak lenni egyszerre.

Voltak, akik tanárként 30 gyerekkel csinálták ugyanezt az otthonukból.

Voltak, akiknek különösebb kötelezettségük nem lévén, a bezártságtól és az unalomtól szenvedtek.

Voltak, akiknek muszáj volt kimerészkedni a vírusos világba, hogy megtartsák munkájukat.

Voltak, akik kimerészkedtek a vírusos világba, mert segíteni akartak másokon.

Voltak, akik kihasználva a pánikot, tízszeresére emelték termékeik árát.

És persze voltak, akik magasról lexartak mindenkit és vidáman piknikeltek munkaidőben maszk nélkül a köztereken.

Telt-múlt az idő…

Azok, akik elvesztették a megélhetésüket, éhen haltak.

Azok, akikre temérdek feladat szakadt, alkoholisták lettek, és meghaltak.

Azok, akik otthon unatkoztak, belehaltak az unalomba.

Azok, akiknek muszáj volt kimenni, megfertőződtek és meghaltak

Azok, akik segíteni akartak másokon, megfertőződtek és meghaltak.

Viszont azok, akik lexartak mindenkit, még most is ott piknikelnek munka és karanténidőben a köztereken...

Minden pontosan így történt volna, ha a Rendező át nem írja az eredeti forgatókönyvet.

Ennek hatására azonban a vírus mutálódni kezdett.

Többé nem kaphatta el akárki, csak a piknikelő degenerált senkiháziak, maszk nélkül a köztereken.

A többiek ekkor mind vidáman kirajzottak otthonaikból és legott agyonverték az áremelőket.

Mert kell, hogy legyen happy end...