Jogilag helytálló, mégis morbid megfogalmazással függesztettek ki egy táblácskát a Fillér utcai suli kapujára. Lett is belőle mém legott.

Tekintve, hogy az elhunyt neve nem került közlésre - a 444 felhívására továbbgondoltam a jelenetet. Az én fejemben így zajlott volna a becsületes megtaláló és a "jogos tulajdonos" közti dialógus:

 - Csókolom, a Halottimért jöttem!

- Ne bohóckodj édes fiam, mindjárt vége a szünetnek! Irány az osztályterem! És nem rohanunk a folyosón!

- De tessék meghallgatni, én tényleg elvesztettem a halottimat és láttam kiírva, hogy megtalálták!

- Jaj, hát miért nem ezzel kezdted?! Ez a baj, hogy ezek a mai gyerekek már nem tudnak se fogalmazni, se artikulálni, csak a kütyüket nyomkodni, ahhoz értetek… eh, hová is indultam?

- A Halottimért tetszett…

- Igen, igen, tetszik, nem tetszik, ez van ugye. No, hová is tettem… Megvan! Azért, ha nem haragszol, ellenőrzöm. Hogy is hívnak, fiam?

- Kis Balázs.

- Talán az édesapádé?

- Nem, kérem, az enyém. 

- …………………

- Jézusom, micsoda morbid vicc ez???? Takarodj az osztályba! Igazgatói megrovás! A szüleidet is behívjuk! Megáll az eszem, ezek a mai gyerekek.. Leckéd készen van? Itt humorizál, meg viccelődik, huhh! Majd infarktust kaptam… Még mindig itt vagy??

- Igen, még nem tetszett ideadni a halottimat. Tényleg az enyém. Tessék megnézni a dátumot! Kérik odaát.

- ……………

- Csókolom! Jól tetszik lenni?? Tessék már mondani valamit!! Tessék felébredni!!!

Ez nem az én napom…