Ketteske beiskolázása kapcsán felmerült az igény néminemű sportigazolás beszerzésére, mely határozottan kimondja – mi  több, kiírja, hogy Ketteske egészséges, sportosztályban a helye.

Merthogy ottan lehet angolt tanulni. Máshol meg „csak” németet. És Ketteske szerint az brühü.

Mivel a nap nekem ugyanúgy 24 órából áll, mint a szingli hordáknak - akik ugye azt sem tudják, mivel üssék el fölös idejüket, és kínjukban shoppingszikkadtan ténferegnek esténként a gasztrotérben a mislencsillagok közt - bepróbálkoztam némi időspórolással és megérdeklődtem ímélben a gyerekorvosnál két munka közt, hogy nem lehetne-e, hogy esetleg. És akkor a portán meg átvenném este. Az igazolást.

Nem lehetett. Mert ezek a gyerekorvosok is ilyenek ám. Ahelyett, hogy örülnének, hogy egy éve nem látták a gyereket, vizsgálódni akarnak. Mert különben jön nekik a bünti, ha kiderül, hogy vizsgálat nuku, papír meg van. Meg aztán ki tudja, ugye? Hátha verjük. Tán még a gyereket is.

Tehát a szabályos folyamat a következő:

Fogod az EGÉSZSÉGES gyereket, betelefonálsz a munkahelyedre, hogy oldják meg a továbbiakat nélküled, lemondasz egy-két megbeszélést és elindulsz a gyermekkel sorba állni. (ülni-feküdni, toporzékolni) Az idő szinte röpül a jó társaságban, ugatva köhögő, sikítva hörgő, fosó-hányó, zöldtaknyos, lázas gyerekek ölik egymást a kikészített játékok közt a váróban, közben síkideg anyukák anyáznak, hogy jobban teljen a várakozás. (van ám csipogós játék is, meg dob)

Fél órával a rendelési idő kezdete előtt a 9-es sorszámot sikerült húznunk.

Kb. fél óra alatt kiszúrtam, hogy a másik gyerekorvoshoz a kutya se vár. No mondom, akkor ott a helyünk! Pofátlanul békopogtam és megérdeklődtem, megnézné-e gyorsan a gyereket, egészséges, csak erről kéne nekünk papír is. Aszongya':

- Beteg-e a kislány?

- Nem, mondom egészséges.

- Az nem jó.  - mondta a doktornő. (hát, ugye, minden relatív)

Mert ő csak beteg gyerekeket vizsgálhat, ugyanis helyettesít.  És akkor nem tud milyen kódot írni a könyvbe, aztán nem lehet majd elszámolni. Nebassz......

Másfél órácska múltán, mikor  még csak a 2-es sorszámú, zöldes arcszínű kisklambót terelte befelé a másik rendelőbe kifacsart édesanyja, úgy döntöttem, ott bassza meg a kurvaélet a sportosztályt igazolásostul, rendelőstül, jó lesz Ketteskének a németes osztály is. Mondd má’, legfeljebb az egyik gyerekem nem disszidál majd messzire, vagy ha megint úgy fordul a világ, hiba nélkül írhatja a Cimmer Ferit a kertkapura.

Fitten-vidáman talpaltunk hát be Ketteskével a munkahelyemre tüzet oltani és ugrasztani apósomat, hogy ugyan eljönne-e a gyerekért és vigyázna-e rá, hogy valamit még dolgozhassak is aznap.

Node végül azért nem volt feleslegesen kidobott idő ez a kis látogatás, mert másnap estére Ketteske annak rendje s módja szerint lerobbant: ugatva köhög, sikítva hörög, zöld a taknya, lázas… és  a székletét ugyan nem vizsgáltam, de le merem fogadni, hogy most már ő is xarik az angolra.

Mondjuk most visszamehetnénk a beteg gyerekekre szakosodott doktornőhöz az egészséges-igazolásért... Vagy hogy is van ez?