Egy depressziós naplója. 0. 1.

Nem segít, ha a elmondod, hogy mindenem megvan. Gyönyörű család, ház, munka, nyaraló…Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Nem segít, ha a kötelességtudatomra apellálsz, és hangsúlyozod, ki mindenkinek van rám szüksége. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Nem segít, ha azt mondod, más összetenné a két kezét a helyemben, mert másnak se ez, se az. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Nem segít, ha azt mondod, ne igyak, ne dohányozzak, mert meghalok, és különben is rossz példát mutatok a gyerekeknek. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Nem segít, ha azt mondod, tűzzek ki célokat. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Ne mondd, hogy hibáztam, hogy valamiben nem vagyok elég jó. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

Nem akarok célokat, nem akarok felelősséget és nem akarom, hogy függjenek tőlem mások. Mert hatalmas teher, és én nem bírom.  Tudom, vállaltam. Csinálom, ahogy tőlem telik. De sosem tudom tökéletesen. Ettől lelkifurdalásom lesz, és még rosszabbul érzem magam.

A világ ijesztő, érthetetlenül gonosz, sötét és tele van felelősséggel, ami agyonnyom. Reggeltől estig egy nyomasztó szorongás minden. Minden egyes nap. Pedig az élet gyönyörű. És én látom. Süt a nap, kék az ég, a növények élnek, fejlődnek, lélegeznek. Az állatok önzetlenek és imád engem mindahány. Látom. És ez pillanatokra segít is. Olyankor jelen vagyok. Vagy ha építkezünk, alkotunk, létrehozunk valamit. Az jó. Olyankor ott vagyok. Benne a jelenben, mint egy normális ember. De ezek pillanatok.

Egyetlen dolog van, ami segít: a humor. Ha nevethetek valamin, az már nem félelmetes, nem nyomasztó, azt uralom.

Ha velem nevetsz, az az egyetlen, amit tehetsz.