Akik felületesen ismernek, azt hiszik rólam, hogy én vagyok a világ egyik legnegatívabb embere. De akik jól ismernek, azok TUDJÁK. A pesszimizmusról már nem is beszélve.

Ez a téveszme mindössze abból adódik, hogy a világnak szegényes a szókincse. No meg némi fogalomzavar is társul a dologhoz.

• Negatív, ez olyasmit jelent, hogy félig üres a poharad, ami ugye nálam elvből sosem fordulhat elő. (Már itt megbukik a dolog.)
• A pesszimistának tele van ugyan a pohara - de xarral.
• A pozitívnak félig tele van a pohara - bármi jóval, legyen mondjuk fröccs.
• Az optimistának fullon van a pohara fröccsel- akkor is, ha nyilvánvalóan a pesszimistáét kapta.

Én legrosszabb esetben is realistának aposztrofálnám magam, hiszen nem nagy cucc megjósolni, hogy ami xar lehet, az az is lesz, mert nyilván az lesz. De amikor tényleg az is lesz, az átlag, magát pozitív személyiségnek tartó többség csak megrántja a vállát és azt mondja, ez nem jött be, pechem volt, ez, meg az volt a gond, node majd legközelebb. Az optimista ennél is durvább, ő akkor is masszívan hiszi, és nem csak hiszi, de mondja is, hogy jó lesz, ami láthatólag xar, ha annak már szaga is van.

Mintha szedne valamit, komolyan.

Én nem így állok a dologhoz.

Az alap tényállás, hogy minden xar. És tényleg. De szerintem ennek oka van. Na, itt jön be a fatalizmus a képbe. Hogy mi az ok, erre nyilván minden fatalistának meg van a maga elmélete, az enyém az, hogy a Jóistennek van humorérzéke. Csak olyan szarkasztikus, na.

Szerintem, akinek nincs humorérzéke,  az egész egyszerűen kénytelen optimistának lenni, különben rohadt gyorsan kiürülne a pohara. Minimum félig.

És a félig üres pohár számomra éppoly érthetetlen, mint az optimista ember.