A busz csak félig volt tele kora reggel. Az emberek inkább ilyenkor indulnak az agglomerációból, naná!, Méghogy  órákig araszoljanak a dugóban egymáshoz préselődve a tömegben?. Mégis, ki szereti, ha belenyomulnak a személyes terébe?

Ilyentájt a 20 perces út igazán semmiség.

Az utasok kényelmesen elterpeszkednek az üléseken és előkapják telefonjaikat, véget nem érő hangos párbeszédeket folytatva az éterrel. Most sem történt másképp.

Egy nő éppen válófélben volt, dühösen taglalta exének bűneit, a felháborodástól túlfűtött, visongó sikkantásokkal kísérve a sztorit, kiemelve ezzel a különösen bicskanyitogató részeket.

Egy idősebb férfi hasi műtétjének részleteit ecsetelte érzékletesen, mély, dörmögő hangon, de szerencsére csak minden második szót lehetett hallani, mert a szemben ülő tinilányka élesebb hangja föl-fölívelt, amint a telefonjának elemezte osztálytársnője előző napi elképesztő pofátlanságait.

Egy középkorú, fáradt arcú nő kissé visszafogottabb hangon sorolta valakinek, mi minden kell még az esti leveshez, miket szerezzen be, mire ő hazaér a munkából, ami valószínűleg ma is későn lesz, mert még Klárihoz is be kell ugrania, szegény ágynak esett, mert ő hiába javasolta, hogy oltassa be magát influenza ellen, mintha a falnak beszélne…

Egy fiatal, szemüveges, jól öltözött férfi üzleti megbeszélést bonyolított konferenciahívással. Valami nyílászáró-biznisz lehetett és a nagybani rendelés fuvarköltsége a vártnál magasabb számlát eredményezett, a pluszköltséget szerette volna éppen átterhelni és keresetlen szavakkal próbálta legyűrni az ellenállást.

Míg a kerekek forogtak, sok-sok történet és hang viaskodott egymással a levegőben, hol egyik, hol másik csapott föl és nyomta maga alá a többit, és ahogy telt meg a busz, a történetek egyre sokasodtak.

Egy 40 körüli férfi ült a busz közepe táján, közel az ajtóhoz, egyedül.

Az eset a 4. megálló után történt.

A férfi komótosan kibújt kabátjából, összehajtogatta és letette a szomszéd ülésre. Eleinte nem figyelt föl rá senki, de hamarosan felgyorsultak az események. A kabátot követte a pulóver, a nadrág, a zokni, majd a cipő is, szépen, rendezetten az ülésre hajtogatva. A férfi egyszer csak ott ült pucéran.

A többség oda se nézett, csak, mikor a férfi felállt és az ülések közti folyosóra kuporodva üríteni kezdett.

Az utasok döbbenten bámulták, épp csak annyi lelkierejük maradt, hogy beleleheljék mobiljukba: „Tartsd egy kicsit!”

A fekália diadalmasan gőzölgött a folyosón. A csend szinte karcolt.

Egyszerre kitört a felháborodás. Mindenki ordítozott:

• Fúj, undorító!! Mit képzel, disznó??? Idexarik a buszra??? Ráadásul pucéran?? Jézusom!

A busz lefékezett, a sofőr hátrarohant a nagy zajra.

Látva a látnivalót, ellentmondást nem tűrő hangon ráparancsolt a pucér férfira:

• Azonnal öltözzön fel, takarítsa össze a mocskát és hagyja el a buszt!!

A pucér férfi komótosan öltözködni kezdett, az utasok meredten bámulták.

• Mégis, miért csinálta ezt? – kérdezte a buszvezető döbbenten.

A férfi ráemelte tekintetét és csendesen válaszolt:

• Nem tehettem mást. Otthonmaradt a telefonom.