Előző életemben béka voltam. Több jel is erre enged következtetni. A szürkészöld arcszín, - ami ugyan sokat javult, mióta lecseréltük a kínai energiatakarékos melegfehér fényű villanykörtéket a nappaliban - hogy imádom a vizet, a böfi is elég jól megy, valamint csalhatatlanul előrejelzem az esőt. Ha migrénem van, mérget vehetek rá, hogy két nap múlva jön a szlötty. Talán jobban is tenném.
Szóval béka, ez bizonyos. Valószínűleg pasi , és igen xar arc lehettem a lányokkal, egy igazi egoista p.cs. Ezt onnan tudom, mert egyrészt ugye nem csókolt meg senki, (hiszen akkor most királylányként hepajoznék), másrészt karmikus sorsfeladatom a nőkkel való viszony rendezése. Már az óvodában is jobban kijöttem a fiúkkal, kezdve Pistikével , (az első szerelem, akitől az első rágómat kaptam, tán mert a békáknak tudva levően fura a lehelete) – kaptunk is némi ejnye-bejnyét, no nem a rágó, inkább a csókolózás miatt.
Lényeg a lényeg, hogy a sors két leánygyermeket küldött nekem, akik minden áldott nap új lehetőséget kínálnak számomra, hogy jóvátegyem előző életemben elkövetett bűneimet a női nemmel szemben. A hogyanra még nem jöttem rá, de a fókuszcsoportos kutatásomból ítélve egyelőre annyi bizonyos, hogy a nők hisztisek, sértődősek, kiismerhetetlenek, következetlenek, kibírhatatlanok, és nagyon tudnak szeretni. Tán az utóbbival lehetne kezdeni valamit.